logo Oszd meg a fontos dolgokat!

A bőr 4 féle rendellenessége, amit semmiképp sem érinhetünk meg. Ezt jó tudni!

A bőr szépsége létfontosságú – tájékoztat bennünket egészségi állapotunkról, de akkor is, amikor valakivel találkozunk, előszőr ar arcára pillantunk. Épp amiatt bármilyen elváltozása a bőrnek képes kiborítani bennünket. Ha pattanásokról van szó, a probléma nem súlyos, ugyanis ezek könnyen kezelhetőek, viszont a következő 4 rendellenessége a bőrnek már veszélyesebb, ugyanis végeredménye kisebb katasztrófa lehet.

A herpesz egy olyan elváltozása a bőrnek, amely megkívánja az azonnal beavatkozást. Ezen anomália okozója egy HSV nevezetű vírus, amely fertőzőnek számít. Emiatt nagyon fontos, amikor ajak herpeszünk van, a csókolózás elkerülése illetve az, hogy ne karcoljuk fel, ugyanis a vírus képes elterjedni az arcunk teljes felületén, nyomokat és sebhelyeket hagyva maga után.

Ha tetszett ez a bejegyzés, oszd meg Megosztás Facebook-on

Voltak már fura kis apró, fehér pontok a szemed körül? Ezek abszolút nem ártalmasak és maguktól eltűnnek egy idő után abban az esetben, ha nem nyúlunk hozzájuk. Fontos, hogy ne nyomjuk ki őket – mert ha megtesszük, ezek a pontocskák a helyükön maradnak (ismét megjelennek ugyanott) a bőr irritációját és kipirosodását okozva. Mindemellett befertőzhet és végeredményként késlelteti a bőr gyógyulását.

A mitesszerek is pont azon okoból jelennek meg bőrünkön, mint a pattanások - a túlságosan zsíros ételek fogyasztása miatt. Esetükben is fontos, hogy ne nyomjuk ki őket. A bőrgyógyászok szerint az egyetlen hatás amit elérünk a mitesszerek kinyomásával, az a baktériumok további elterjesztése a börünk felületén. A legjobb amit tehetünk, az a bőr tonizálása illetve teljes megtisztítása csakis erre kitalált készülékek segítségével. Ebben az esetben megelőzzük az újabb mitesszerek megjelenését.

× Like-old oldalunkat a Facebook-on Már Like-oltam
×

Minden nap új témákat töltünk fel

Like-old oldalunkat a Facebook-on