logo Oszd meg a fontos dolgokat!

A kislányt nem akarták felvenni az oviba, mert azt hitték, hogy egy igazi szörnyeteg. Amit most 20 évesen tett, váratlanul érte az ellenségeskedőket.

Egy anya számára az egyik legnehezebb dolog elfogadni a tény, hogy gyerekét mások nem akarják elfogadni. Amikor a Cordoba-i, Argentína, Noelia Garella anyukája oviba akarta küldeni a kislányát, a körzeti intézmény vezetője azt mondta, hogy nem vesznek fel szörnyetegeket.

Noelia már egész kiskora óta tudja, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Örök életében álma az volt, hogy óvodában dolgozzon. Viszont, amit gyerekkorában az ovi igazgatója mondott neki nem csak anyja szívét, hanem az övét is összetörték. A lány Down-szindrómás.

Ha tetszett ez a bejegyzés, oszd meg Megosztás Facebook-on

Több próbálkozás után a kislányt felvették egy óvodába és mint kiderült, nagyon is jól kijött a többi gyerekkel, ami így maradt mindig. Időközben a kislány felnőtt és elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy álmai állását megszerezze. Az egyetlen baj azonban az, hogy Argentínában nincs egyetlen olyan óvoda sem, ahol Down-szindrómás alkalmazott dolgozna.

Három évnyi kemény tanulás meghozta az gyümölcsét, hiszen 2012-ben Noelia munkát kapott, mind óvónéni. Először munkatársai nagyon negatívan álltak az igazgató döntéséhez, mindannyian megkérdőjelezték, hogy egy sérült ember képes-e gyerekekről gondoskodni. Eleinte mindenki félt tőle, főleg attól, hogy a gyerekek hogyan fognak reagálni az új óvónéni érkezésére. Imádták őt! A gyerekek reakciója felülmúlt minden elképzelést.

× Like-old oldalunkat a Facebook-on Már Like-oltam
×

Minden nap új témákat töltünk fel

Like-old oldalunkat a Facebook-on