A tulajdonos álruhában jelent meg saját kávézójában - amit az egyik alkalmazottól hallott, teljesen megváltoztatta az életét!
Deanna, a kétgyermekes anyuka a The Coffee Bean and Tea Leaf nevű kávéház alkalmazottja. Élete nem volt túl könnyű, de fizetéséből tisztességes megélhetést tudott biztosítani két gyermeke számára. Egy nap azonban, amikor azt a feladatot kapta, hogy új munkatársát tanítsa be, élete fenekestől felfordult.
Deannának fogalma sem volt róla, hogy az új alkalmazott nem más, mint a kávézó tulajdonosa, és mindannyian résztvesznek a Kém a főnököm című műsorban, és John Fuller csak arra kíváncsi, beosztottjai hogyan viselkednek, amikor nincs az üzletben.

John tehát friss újoncként Deanna keze alá dolgozott, és szerepe szerint igyekezett annyira tenyérbemászó lenni, ahogy csak tőle tellett. A mindig mosolygós és nyugodt Deanna birkatürelemmel viselte a provokációt, azonban egy idő után már nem tudta tovább tartani magát, elmondta John-nak, hogy egyedül neveli két gyermekét, édesapja, aki gyakran segítette ki hó végén anyagilag, elhunyt, és kiderült az is, hogy hogy tumort találtak a máján.

Deanna történetét hallva Jonh felfedte kilétét, a nő nem hitt a fülének, amikor főnöke 20 ezer dollárt ajánlott fel neki adósságai rendezésére, és tovább 40 ezret gyermekei beiskoláztatására. Elképesztő történet, elképesztő emberekről!

Ez a férfi ritka példája azoknak a főnököknek, akik igazán törődnek beosztottjaikkal. Oszd meg ha neked is van ismerősöd, aki példát vehetne róla!