logo Oszd meg a fontos dolgokat!

A nő nem értette kutyája agresszív viselkedését, percekkel később már tudta, az életét köszönheti neki

A kijevi Julia Buchin kétgyermekes anyuka és imádja a kutyákat. Véleménye szerint mindenkinek meg kellene tapasztalnia azt a feltétlen szeretetet és kötődést amit négylábú barátaink tudnak nyújtani nekünk.

Éppen ezért elmondhatatlanul boldog volt, amikor hosszas győzködés után végre sikerült megszereznie férje beleegyezését, és a közeli menhelyről örökbe fogadtak egy állatot. Férje azonban nem volt túl boldog Julia választásától, a nő ugyanis egy rotweiller mellett döntött, aki pár hónappal azelőtt patkánymérgezéssel került a telepre.

Ha tetszett ez a bejegyzés, oszd meg Megosztás Facebook-on

Kira gyorsan felvette új otthona ritmusát, remek kapcsolatot épített ki a gyerekekkel, az agressziónak még a legcsekélyebb jelét sem mutatta. Éppen ezért Julia nem tudta mire vélni, amikor egyik éjszaka a kutya hirtelen megharapta. Mint kiderült, ez a harapás mentette meg a család életét.

A házban hirtelen tűz ütött ki, és Kira így jelezte gazdáinak, hogy valami nincs rendben. Miután a házaspár felébredt, már csak arra volt idejük, hogy a gyerekeket, és a fontosabb iratokat mentsék otthonukból. Kira hősiessége azonban itt nem ért véget...

× Like-old oldalunkat a Facebook-on Már Like-oltam
×

Minden nap új témákat töltünk fel

Like-old oldalunkat a Facebook-on