logo Oszd meg a fontos dolgokat!

Rafael 77 évig kapott leveleket halott apjától. Az utolsót halálos ágyán olvasta el.

Gyerekként elveszíteni egyik szülőt, borzalmas lehet. Kimarad a gyerek életéből, nincs ott a fontos eseményeknél és váltásoknál, viszont a hiánya mindig jelen van. Rafael Zohler édesapját veszítette el még gyerekkorában. Története megható és kedves, egyben fájdalmas is.

Rafael mindössze 8 éves volt, mikor apja 27 - ekkor ment el mindörökre hosszú és fájdalmas harc után a rákkal. Mikor apja megtudta, hogy a rék győzött és neki menni kell, úgy döntött, leveleket fog írni fiának, hogy ha már fizikailag nem, de legalább ezekkel legyen jelen az életében.

Ha tetszett ez a bejegyzés, oszd meg Megosztás Facebook-on

A leveleket a férfi halálának napján kapta fia kézhez. Az elsőnek címe "Amikor én már nem leszek"... ez állt benne!

Fiam,

Ha ezt a levelet olvasod, azt jelenti, hogy én már nem vagyok. Sajnálom, tudtam előre, hogy ez meg fog történni! Én döntöttem úgy, hogy nem fogom elmondani. Nem akartam a sajnálkozó pillantásokat. Azt hiszem, hogy azok, akik ilyen közel vannak a halálhoz, mint én voltam, megengedhetnek egy kis önzőséget maguknak. Bár még annyi mindent kellett volna tanítanom neked... ezért döntöttem úgy, hogy megírom ezeket a leveleket neked. Ne nyisd ki, csak a megfelelő napon!

Szeretlek, fiam!

U.I. Anyádnak nem írtam leveleket, viszont az autót neki hagytam. Eszedbe se jusson elvenni tőle, amikor megszerzed a jogsit.

Rafael szerint az apja nagyon sok esetet megjósolt leveleiben, mint például egyes harcokat anyjával tini korában. Amikor betöltötte 15. életévét eljött a pillanat, amikor új férfi került anyja életébe. A fiú abszolút nem volt megbékülve a választással. Ekkor az egyik levélben Rafael ilyeneket olvasott:

"Kérj bocsánatot anyádtól, ez a legjobb, amit tehetsz."

"Anyád nagyon szeret téged. Még azt is bevállalta, hogy zsibbasztás nélkül szüless meg, mert azt mondták úgy jobb lesz neked. Te ezt tudtad?"

"Nincs szükséged ennél több bizonylatra, hogy valóban, őszintén és tisztán szeret."

× Like-old oldalunkat a Facebook-on Már Like-oltam
×

Minden nap új témákat töltünk fel

Like-old oldalunkat a Facebook-on