logo Oszd meg a fontos dolgokat!

Amit a lány csinált nevelőapjával az esküvője előtt, az egyszerűen borzalmas...

Nem tudjuk, hogy ez a történet mennyire igaz, viszont a jelenség igen csak gyakori manapság. Kapcsolatok és házasságok mennek tönkre, a párok elválnak, gyerekek maradnak félárván vagy kerül új anyuka vagy apuka az életükbe. Ebben az esetben az új nevelőszülő nem feltétlenül jelenti azt, hogy gonosz, mint a mesékben a mostohák. A következő történetünk hőse, egy újdonsült nevelőapuka, valóban azt hitte, hogy az így is van. A férfi egyaránt szerette új feleségét és annak lányát, aki jó nevelést kapott apja nélkül is. A nevelőapa mellett sem történt ez másképp, mindent megadott "lányának", ahogy őt hívta. Kifizette az iskoláját, ami szörnyen sokba került, autót vett neki, mindig odafigyelt arra, hogy meglegyen mindene és hogy jó iskolázást kapjon. Idővel eljött a lány életében az esküvő pillanatának megélése is, ami előtt pár nappal felbukkant a biológiai apja!...

Ha tetszett ez a bejegyzés, oszd meg Megosztás Facebook-on

Ahogyan a férfi megjelent, a lány azonnal mellőzni kezdte nevelőapját. Természetesen ez nagyon fájt neki, hiszen hirtelen egy idegen férfi lett fontosabb a lánya életében. Egy olyan férfi, aki soha nem volt mellette sem a rossz, sem a jó pillanatokban. Nem tud semmit róla... A lány esküvőjére 250 embert hívtak meg, melyhez még 20 ember jött volna a nevelőapa részéről. De nagy meglepetésére, mikor megkérte meghívottjait, hogy adják meg válaszukat a részvétellel kapcsolatosan, senki nem tudott semmiről!... Nem kaptak meghívókat. Mikor számon kérte feleségén és nevelt lányán a dolgot azt válaszolták, hogy csak 250 embert hívtak még és ha valaki nem jön el közülük, csak akkor küldik ki a férfi barátainak a meghívót. Mintha szemét népség lennének! De, amint az később kiderült, ugyanezt gondolták az férfiról is, hiszen az esküvő előtt egy nappal lett biztos, hogy ő is részt vehet a ceremónián. Nagy meglepetésére a biológiai apával együtt!...

A menyasszony pedig kijelentette, hogy azt szeretné, ha biológiai apja vezetné az oltárhoz! A vacsora alatt a lány többször is elmondta, hogy nagyon boldog, mivel az igazi apja felbukkant és részt vesz az esküvőjén. Ekkor a nevelőapa felállt, hogy köszöntőt mondjon - az anya meg a lány furcsán és megvetően néztek rá. A férfinak ekkor esett le, hogy mindezidáig csak a pénze miatt "tartották meg", csak szponzornak kellett, semmi másnak. Mindent kitisztult előtte - az a tisztelet, szeretet, boldogság, harmónia, amiről azt hitte, hogy az övé, nem létezik. Miután ez kitisztult e fejében, a köszöntő alkalmával elmondta, hogy nem állja az esküvő költségeit, tegye azt a biológiai apa, ha ennyire fontos ő nekik és fordítva! Ezzel megfogta magát és kiment a saját házából. ahol az esküvőt tartották. Másnap felbontotta a szerződést az esküvőszervező céggel, szerencsére csak előleget adott nekik. És levette összes pénzét a közös számláról. Mi teljes mértékben megértjük őt. Hát ti?

Megéri megosztani ezt az úgymond tanulságos történetet!

× Like-old oldalunkat a Facebook-on Már Like-oltam
×

Minden nap új témákat töltünk fel

Like-old oldalunkat a Facebook-on