Szívszorító és bölcs szavak a legjobb barát elvesztésével járó fájdalomról és hogyan kell feldolgozni azt. Nagyon inspiráló!

Egy kutya elvesztése minden állatbarátnak fáj. Nem csak egy házi kedvencet veszít el az ember ilyenkor, hanem a leghűségesebb barátot is, aki önzetlen szeretetével bearanyozza a napokat. Reméljük, hogy a következő bölcs szavak segítenek feldolgozni a legjobb barát elvesztésével járó hiányt.

A következő szavakat Ernest Montague írta és osztotta meg honlapján: DogHeirs . A férfi azután öntötte szavakba a történetet, miután elvesztette legkedvesebb barátját, az ő szeretett Bolo nevű pitbullját, kinek legkedvencebb időtöltése a sétálás volt. Ernest ennek természetesen eleget is tett, a legnagyobb örömmel, nem bánta, hogy minden 5 méteren meg kellett álljanak.
"Biztosan vannak még olyanok rajtam kívül, akiknek legkedvesebb barátjukat elragadta a \\'halál\\'... én, ha őszinte lehetek, nem igazán értem. Képtelen vagyok felfogni. Ezért éreztem szükségességét annak, hogy szavakba öntsem a fájdalmamat.
A kutyák sosem halnak meg. Nem tudják hogyan kell csinálni. A kutyák csak megöregednek, a csontjaik fájni kezdenek, de ez mit sem számít. Nem halnak meg, persze, hogy nem. Csak sétálni akarnak menni, még akkor is, ha az idő eljárt felettük, hiszen imádják ezt csinálni, nem igaz? Talán nekünk, embereknek eszünkbe jut, hogy \\'Nem, ez nem jó ötlet, hiszen alig tudsz már járni\\' -de ők nem hallgatnak ránk. Csak sétálni akarnak. Persze, öt perc múlva megfájdul a lábuk, beakad az inuk, ők mégis mennek tovább.
Sántikálnak. Meg-megállnak és talán picit néha elmorcosodnak. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem szeretnek veled lenni. Az együtt töltött idő számukra a legfontosabb. És te is szereted az ők világukat, amely körülveszi őket: macskák, fura szagok, döglött madarak, furábbnál furább maradványok... ez az, ami számukra a tökéletességet jelenti. Egy olyan világot, ahol nincsen halál.
Azonban a kutyák egy idő után tényleg elfáradnak. Álmosak lesznek... És itt jön a lényeg. Nem tanítják meg sehol, sem az iskolákban sem az egyetemeken, hogy hogyan dolgozd fel a való életben történő tragédiákat. Csak fölösleges, az életben ritkán felhasználható dolgokat tanítanak, azért, hogy elfeledd, hogy az élet elmegy melletted. És történnek benne olyan dolgok, amelyeket nehezen lehet elviselni. Erre mért nem fektetnek hangsúlyt? Mért nem tanítják meg hogyan kezeld kedves barátod hiányát?
Ha elveszíted őt, talán a legkönnyebb úgy felfogni a dolgokat, hogy \\'nem, nem tűnt el örökre, itt van még a szívemben\\' és lelki szemeid előtt látod, amint vidáman mozgatja a farkát, ugrándozik és egyszer csak megszólal: \\'Köszönöm. Köszönöm, hogy szép és meleg helyen aludhattam. De leginkább azért vagyok hálás, mert olyan fontos helyet foglaltam el az életedben, mint a szíved melegsége!"

Ne feledd el, hogy a kutyák életében másképp telik az idő, náluk minden sokkal gyorsabban történik, mint az embereknél. Ezért szánj rá időt. Menjetek el minden nap sétálni, töltsetek csodás időt egymással. Legyenek közös kalandjaitok, hogy majd miután valóban elhagy téged legyen amire emlékezz, mosollyal.
Ott vannak a szívedben. Az emlék néha elalszik, de nem örökre. Hirtelen ismét felébred és látod magad előtt. Ismét sétálni akar menni, nem számít, hogy lassan, hogy sokszor meg kell állni pihenni. Hogy már néha az arcát is leteszi a földre, hogy megpihenhessen . Te meg néha mérges leszel emiatt, mert már mennél haza, dolgod van. És az emlék ismét elalszik. Egyre hosszabb időre.
De ez ne tévesszen meg. Ez nem azt jelenti, hogy meghaltak. Csak alszanak, a szíved legmélyén és olyankor ébrednek fel, mikor a legkevésbé számítunk rá.
Sajnálom azokat az embereket, akik képtelen megtartani a kutyájuk emlékét a szívükben. Rengeteget veszítenek. Sajnálom, de nekem most sírnom kell. Még mindig gyászolok"